A „Hittel élni” előadás-sorozat keretében 2022. október 11-e estéjén Bányai Gábor országgyűlési képviselő tanúságtételét hallgathattuk meg. Azért fogadta el egyházközségünk meghívását, hogy elmondhassa a történetét, amely egyszerre szól egy csodáról, az emberek jóságáról, az orvosok odaadásáról és Isten szeretetéről. Csodáról, mert a koronavírus olyan súlyosan megbetegítette, hogy hónapokig csak gépek tartották életben, egy ideig egy ún. ECMO készülék látta el a szív és a tüdő funkcióját, a család, az orvosok és a barátok reményvesztetten nézték, amint biológiailag egyre kevesebb esélye volt a túlélésre – mindezek ellenére felépült, és most itt volt köztünk. Tüdejének már csak kb. 10 %-a működött, az izmai elfogytak, aztán már beszélni sem tudott és iszonyatos fájdalmakat szenvedett el. Imahadjárat indult, és a családtagokon kívül barátok, fiatalok és idősek, többek között egyházközségünk házas csoportja is imádkozni kezdett Gábor életéért.
Gábor ezen az előadáson elmesélte, hogy mély depresszióba esett, meg akart halni, kívánta a halált, vállalta volna még az öngyilkosságot is. Lelkében átélte a keresztre feszítést, és kétségbeesetten kiáltott Istenhez, mint Jézus a halála előtt: „Istenem, Istenem, mért hagytál el engem?” Kilátástalansága legmélyén zokogva könyörgött Hozzá: „Uram, fejezzük be, vigyél haza, induljunk!”
Gábor azért jött el közénk, hogy biztasson minket, mennyire fontos, hogy a betegeket látogassuk, mert akit magára hagynak, a reménytelenség, a magány közepette lelke elindul a túlvilágra, mert többé nincs, ami itt tartsa ezen a földön. Eljött azért is, hogy tanúságot tegyen arról, hogy igenis létezik mennyország, mert ő háromszor is járt ott szenvedései során. Egyértelműen tudta mindig, hol van, és ki szól hozzá. Isten rábízta a választást, hogy ő maga eldöntheti, ott szeretne-e maradni, vagy visszamegy, és elmondja mindenkinek, hogy elhiggyék, hogy Isten végtelenül szeret minket, és hogy van megváltás, és a kegyelem mindenkinek jár. Isten azt is elárulta, hogy egyetlen kérdést fog feltenni nekünk: „Kinek tartasz te engem?” És erre a következő választ várja: „Én Uram, én Istenem!”
Bányai Gábor az imádság erejéről tett tanúságot, és arról, hogy nincs hiábavaló imádság. Köszönjük szépen, hogy elfogadta a meghívásunkat és időt szánt ránk! Istennek legyen hála!
[distance1]
Szöveg: Simon Erika
Fotó: Péter Attila
A héten mi is csatlakozunk az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” alkalomhoz.
Öröm együtt imádkozni!
Nagyon ügyesek, lelkesek.
 

Október 22-én Szent II. János Pál pápára (Karol Józef Wojtyła 1922-2005) emlékezünk.
1978. október 16-án választották pápává, és 22-én tartotta székfoglaló szentmiséjét a Szent Péter téren.
26 évig és hat hónapig vezette a Katolikus Egyházat. 104 zarándoklat során 129 országot látogatott meg. Két alkalommal járt hazánkban is. Összesen 1 271 000 km-t tett meg, vagyis harmincegyszer körbeutazta a földet. Írt 14 enciklikát, 15 apostoli intelmet, 11 apostoli törvényt, 45 apostoli körlevelet, 30 motu propriot és rengeteg beszédet, elmélkedést. 482 személyt avatott szentté és 1338-at boldoggá. II. János Pál pápasága annyi gyümölcsöt hozott, hogy erre csak életszentségében találunk magyarázatot.
Az a nagyon szeretett pápa volt ő, akit, úgy éreztük személyesen ismerünk, hiszen többször is „személyesen” találkoztunk vele.
Második magyarországi látogatása alkalmával – 1996. szeptember 7-én – több mint százötvenen zarándokoltunk el egyházközségünkből az általa celebrált győri szentmisére. Aznap nagy szél volt. A szentmise végén, erre utalva a szentatya így szólt: „Ezért az erős szélért is köszönetet mondok. Hiszen emlékeztek, Jeruzsálemben is erős szél fújt a Szentlélek eljövetelekor, amikor megalakult az Egyház. Ez a szél a Szentlelket idézi bennem, és hogy legyen ez jel egyházatok megújulására.”

Szent II. János Pál imája:
Uram, te a legkisebb segítségért is önmagaddal ajándékozol meg.
Add, hogy mindig önzetlenül tudjak segíteni keresztjüket viselő felebarátaimon!
Taníts meg bűneimet megsiratva, igaz szívvel megtérni!
Taníts meg másokért élő, áldozatos szeretetre!
Add, hogy ne pazaroljam el örök javaimat,
hanem megőrizzem a megszentelő kegyelem égi köntösét, legszebb kincsemként ápolva azt!
Gyengeségemben kínod legyen az erőm.
Gyávaságomban bátorságot, szenvedésben vigaszt adjon tőrrel átszúrt szíved.
A kereszt fénye legyen lámpásom, s fájdalma út, melyen járva eltalálhatok hozzád. Ámen.

Szent II. János Pál pápánk! Hálát adunk Istennek, hogy Téged nekünk adott. Köszönjük életedet, jóságodat, szeretetedet, áldozataidat, küzdelmeidet az egységért, a békéért, és mindenért, amit adtál nekünk hosszú pápaságod éveiben! Hallgasd meg imáinkat, melyeket eléd tártunk, és siess segítségünkre! Ámen

Erre az októberi szombat estére Lajos atya meghívta Tariska Esztert, akivel évek óta együtt kísérnek lelkigyakorlatokon. Kettejük előadása által ismét egy lépéssel közelebb kerülhettünk a szemlélődő imádsághoz, ehhez az ősi imamódhoz, amelyre a modern embernek egyre nagyobb szüksége van. Hogy miért? Mert a mai embernek elege van az elméletekből, szeretne közvetlen istentapasztalatra szert tenni. Minden a figyelmünk megszerzésére törekszik, ezért a csend az, amire igazán szükségünk van.

A szemlélődő imádságban valami olyasmit élünk át, mint a házastársak vagy barátok, akik már olyan régóta vannak együtt, hogy érzik egymást, és olyan intenzíven vannak jelen egymás számára, hogy tudják egymás gondolatát, már meg sem kell szólalniuk. Így van ez az Istennel is. Egyszerű érzékelés, spontán kapcsolat, amelyben ki kell szállnunk a gondolatok világából. Ha már megteremtettük a külső csendet magunk körül, akkor a belső csendre kell törekednünk. Mindenkinek magának kell rájönnie, mi a számára legmegfelelőbb eszköz, de Eszter azt tanácsolta, hogy esetleg menjünk ki a természetbe, és csak úgy csodálkozzunk rá. Ehhez bevethetem az öt érzékszervemet, pl. hallom a szél zúgását vagy a madarak csivitelését, megfogom a földet, megkóstolok egy csipkebogyót, és engedem, hogy mindez hasson rám. Az érzékelés megnyugtat. Ezután a sétát bent végezzük a testünkben. Fontos, hogy a test és a tudat összhangban legyen. Akkor feltárul, hogy Isten is itt van, bennem is és kint is, és eggyé válok Vele. Lényünk magvát az adja, hogy Isten bennünk van. Van bennünk egy olyan jó rész, ami mindig jó, azt nem lehet elrontani, csak beboríthatja valami.
Eszter hangsúlyozta, hogy a szemlélődésben fontos, hogy ne teljesítményre törekedjünk. Istennek nem eredményt kell felmutatni, hanem a szívedet. Ha elkalandoztál is, azok a percek, amikor visszataláltál Istenhez, a nap ereje lesz, és átalakít téged. Ez az imádság egyben az önmagunkkal való találkozás is, tehát egy önismereti út.
A szemlélődő imádság nem könnyű, kitartásra van szükség hozzá, és az sem biztos, hogy hamarosan megtapasztaljuk a gyümölcseit. De az igazi hozadék a saját személyes kapcsolatainkban, Istennel és embertársainkkal való kapcsolatban mutatkozik meg.

Hálásan köszönjük Lajos atyának, hogy megismerkedhettünk Tariska Eszterrel, és ilyen érdekes előadást hallhattunk tőlük! Köszönjük a lehetőséget, hogy kérdéseinkre is választ kaphattunk!

Szöveg: Simon Erika
Fotó: Kovács Lajos atya

Ma, október 15-én Avilai Nagy Szent Terézre, a sarutlan kármelita rend női ágának alapítójára, a keresztény misztika nagy szentjére, egyháztanítóra emlékezünk.
1515-ben született Avilában, Spanyolországban. 19 éves korában lépett be az ottani Kármelbe. Igazi megtérését 1555-ben élte át. Egyre többször jelentkezett életében a szemlélődő imádság kegyelme, és belső élete misztikus magasságokba emelkedett. Elhatározta, hogy mindig a legtökéletesebbet igyekszik tenni, és a szabályokat a leghűségesebben fogja megtartani. Ezen elhatározása vezette, amikor rendjének megreformálásakor a régi szigorúságot igyekezett visszaállítani. Ennek érdekében a „szegény, bűnbánó” beteges, gyenge apáca haláláig tizenhét női és tizenöt férfi kolostort alapított a sarutlan kármeliták számára.
1582-ben halt meg. 1970-ben VI. Pál pápa emelte az egyháztanítók közé. Ő volt az első nő, aki egyházdoktor lett.
Teréz egyszerre volt szent és zseniális szellem. Nagy diplomáciai érzékkel tárgyalt, épületeket tervezett. Kolostorai építését maga irányította, és saját kezével varrta nővérei számára a szerzetesi habitust.
Kemény, harcos természet volt. Azt mondta: „Soha nem fognak meggyőzni valamiről, ha a lelkiismeretemmel ellenkezik, még ha az egész világ vonul is fel ellenem!” Egy másik rend főnökének pedig ezt írta: „Már régóta nem esett olyan nehezemre semmi, mint a Kegyelmed sorait olvasni. És soha nem esett olyan jól széttépnem egy levelet…” A gyóntatója egyszer így kiáltott fel: ,,Istenem! Inkább vitatkoznék a világ összes teológusával, mint ezzel a nővel!”
Ugyanakkor derűjét semmi nem tudta beárnyékolni. Azt kívánta, hogy ez a derű uralkodjék az összes kolostorban. „Jobban félnék egy savanyú apácától, mint egy sereg gonosz lélektől!” A környezetében sem tűrt meg szomorú arcot: „Isten őrizzen a szomorú arcú szentektől.”
Öregségében is friss és fiatalosan szép maradt. Belső harmóniájának titka azokban a szavakban rejlik, melyekkel magát szokta bátorítani: „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: egyedül Isten elég!”
Legfontosabb művei: az Önéletrajz, a Belső várkastély és A tökéletesség útja nem csak a szemlélődő imádságba vezetik be az olvasót, hanem nagyon jól bemutatják a szentet magát is.
Avilai Szent Teréz reggeli imája:
Uram! A reggeli csendben békéért, bölcsességért és erőért imádkozom. A szeretet szemével akarom nézni a világot: türelemmel, megértéssel és kedvesen. Úgy látni gyermekeidet, ahogyan Te látod őket, csak a jót venni észre mindenkiben. Tégy süketté a pletykákra, némává a rosszindulatú beszédre. Hadd legyek olyan készséges és vidám, hogy a közelemben az emberek megérezzék a Te jelenlétedet. Uram, öltöztess engem a Te szépségedbe, hogy egész nap Téged hordozhassalak! Ámen.
Istenünk, te a Jézusról nevezett Szent Terézt Szentlelked által arra indítottad, hogy életművével a tökéletesség útját tanítsa az Egyházban. Add, hogy mennyei tanítása szüntelenül oktasson minket, és eltöltsön az igazi életszentség utáni vággyal. Ámen.
Ma, október 11-én Szent XXIII. János pápára, a jó pápára, a világ plébánosára (Angelo Giuseppe Roncalli, 1881-1963) emlékezünk.
Hihetetlenül népszerű pápa volt. Egyszerűségének, közvetlenségének és emberszeretetének köszönhetően nyitottan tudott közeledni a hívők és nem hívők felé egyaránt. Egyszerű és közvetlen stílusával, humorával szinte mindenkivel megtalálta a közös hangot.
XII. Pius pápa halála után 77 évesen, 1958. október 28-án a Angelo Giuseppe Roncallit választotta pápává a bíborosokból álló konklávé. Legendás humorával, ami egész életét jellemezte, az új pápa ezt így kommentálta: „Pápa bárkiből lehet, amint azt az én esetem is bizonyítja”. A XXIII. János nevet vette fel, hogy elhalványítsa a késő középkor hasonló nevű ellenpápájának emlékét. Az idők jeleit felismerve összehívta és 1962. október 11-én megnyitotta a II. vatikáni zsinatot, ezért van ma az emléknapja. Több mint 2500 püspök érkezett Rómába, és először történt meg, hogy 18 nem katolikus egyház elfogadta a pápa meghívását. Megnyitó beszédében kérte a pápa, hogy a zsinat semmiféle elítélő döntést ne hozzon.
Nyolc enciklikája közül a Pacem in Terris (Békét a Földön) kezdetű enciklikája lett a leghíresebb, ebben az igazságon, az igazságosságon, a szabadságon és a szereteten alapuló, nemzetek közötti békét szorgalmazta.
Az egyházi élet megújulását rendkívül fontosnak tartotta. Többször is kijelentette, „legfőbb vágyam, hogy az egyházat megtérítsem”.
1963. június 3-án halt meg. Szentté avatása 2014. április 27-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján, az őt korábban boldoggá avató II. János Pál pápával együtt történt.
XXIII. János pápára jellemzőek voltak visszavágásai, kedélyes replikái. Számos mondás, kedves anekdota őrzi az alakját.
„Aki hisz, az derűs, és derűje Istentől származik.”
„Ma újra részletes programot állítok össze, talán nem mindig ragaszkodom hozzá pontosan, de megfogalmazom. Két rossztól tartózkodom: a hajszától és a határozatlanságtól.”
Egy bíboros nehezményezte, hogy a vatikáni fizetésemelés után az egyik alkalmazott ugyanannyit keres, mint a bíboros. A pápa azt mondta: „Annak az alkalmazottnak tíz gyereke van; remélem, a bíborosnak nincsen.”
Reggeli imája:
„Mennyei Atyám! Hálát adok az egészséges pihenésért, amellyel megajándékoztál. Újraébredt lelkem legyen egészen a Tiéd! Ezen a napon úgy akarok járni-kelni, mint Te: mindenütt jót akarok cselekedni. Minden embert, aki csak találkozik velem, úgy fogadok, mint akit Te küldtél hozzám. Ő a testvért lássa bennem, az én szavaimból és tekintetemből pedig a krisztusi szeretet sugározzék reá. Senki se távozzék tőlem anélkül, hogy legalább egy jó szót ne kapott volna! Add, hogy magamat elfelejtsem, és bele tudjam élni magam mások helyzetébe! Add, hogy sohase veszítsem el önuralmamat, és ne legyek barátságtalan vagy sértő! Add meg, hogy mindig megnyerő modorú legyek, és éljen bennem szikrányi humor, hiszen erre olyan nagy szükség van a szomorú világban! Végül add meg, hogy mindenkit legalább egy parányit vezessek közelebb szent Fiadhoz a Szűzanya által! Ámen.”
Mindenható, örök Isten, te Szent XXIII. János pápa életében az egész világ előtt felragyogtattad a jó pásztor példáját. Közbenjárására add, hogy az igaz keresztény szeretetet mi is örömmel sugározzuk. Ámen

Október 4-én Assisi Szent Ferencet (1182. július 5. – 1226. október 3.) ünnepeljük. Ő a ferences rend alapítója; Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje. Egyik legismertebb, legszeretettebb szentünk, akit már halála után két évvel szentté avattak, akiről már életében legendák születtek.
Személye, élete számos képzőművészt, zeneszerzőt, írót, filmrendezőt ihletett meg. XVI. Benedek pápa az „életszentség óriásának” nevezte. II. János Pál pápa 1979-ben az ökológiával foglalkozók védőszentjévé nyilvánította.
„Szent Ferenc a teremtés sértetlensége iránti mély és őszinte tisztelet példáját kínálja a keresztények számára. Mint a szegények barátja, aki szeretetben élt Isten minden teremtményével, Szent Ferenc az egész teremtést – állatokat, növényeket, természeti erőket, sőt, Napfivérét és Holdnővérét is – meghívta, hogy együtt tiszteljék és dicsőítsék az Urat. Az assisi nincstelen tanúbizonyságát adja annak, hogy ha békében élünk Istennel, nagyobb készséggel fogjuk építeni a békét az egész teremtéssel is, ami elválaszthatatlan a népek közötti békétől.”
(II. János Pál pápa: Az ökológiai válság: közös felelősségünk. Üzenet a béke világnapjára. 1990. január 1.)
„Szent Ferenc misztikus volt, zarándok, aki egyszerűen és csodálatos összhangban élt Istennel, másokkal, a természettel és önmagával. […]
Valahányszor nézte a napot, a holdat vagy akár a legkisebb állatokat, mindig énekelni kezdett, és dicsérő énekébe az összes teremtményt bevonta. […] Számára valamennyi teremtmény fivér és nővér volt, aki szeretetkapcsolatban állt vele. […] Szent Ferenc – hűen a Szentíráshoz – azt javasolja, hogy a természetet olyan ragyogó könyvnek tartsuk, amelyen keresztül Isten beszél hozzánk, az ő szépségéből és jóságából tükröz vissza nekünk valamit. ” (Ferenc pápa: Laudato si’)

Szent Ferenc imája:

Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Ámen

Imádkozzuk Ferenc pápával:

Hozzád fordulunk, Szent Ferenc: nyerd el számunkra Istentől az ajándékot, hogy világunkban harmónia és béke legyen! Kérünk téged: taníts meg minket, hogy a béke eszközei legyünk, azé a békéé, amely Istenben forrásozik, a békéé, amelyet

Urunk Jézus hozott el nekünk. Ámen

Október 1-én Lisieux-i Kis Szent Teréz (1873-1897) egyháztanító emléknapja van.

Ő a missziók védőszentje is, bár szoros értelemben vett missziós tevékenységben elsősorban imádságával vett részt. Imádkozott papokért, misszionáriusokért és a hit terjedéséért. Lángoló szeretettel szerette az Egyházat.

Szent Teréz megtalálta a maga kis útját alázatban, egyszerűségben, Isten iránti bizalomban. Hivatását így foglalja össze: „Anyámnak, az Egyháznak szívében szeretet leszek.” 25 évesen halt meg. Utolsó szavai voltak: „Istenem, szeretlek”. Már 1923-ban boldoggá, 1925. május 17-én szentté avatták.

„Tanítását gyakran foglalták össze a kis út név alatt. Ez nem más, mint az életszentség evangéliumi útja mindenki számára… A lelki gyermekség közvetítésével meg lehet tapasztalni, hogy minden Istentől jön, Hozzá tér vissza és Benne lakozik, mindenki üdvösségéért, az irgalmas szeretet misztériumában. Szentünknek ez a tanbeli üzenete, amelyet tanított és megélt.” (Részlet II. János Pál pápa Divini Amoris Scientia kezdetű apostoli leveléből, mellyel 1997. október 19-én egyháztanítóvá avatta Lisieux-i Szent Terézt)

Kis Szent Teréz imája:

Hozzon a mai nap belső békét a számodra.
Bízz Istenben annyira, hogy tudd, pontosan ott vagy, ahol lenned kell.
Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket, amelyek a hitből erednek.
Használd az adottságokat, amelyeket kaptál, és add tovább a szeretetet, amely megadatott számodra.
Légy elégedett abban a tudatban, hogy Isten gyermeke vagy.
Legyen ez a tudat teljesen a tiéd, és adja meg lelkednek a dal, a tánc, a hála és a szeretet szabadságát.
Ez mindannyiunké. Ámen

Istenünk, te megnyitod országodat az alázatosak és a kicsinyek előtt. Tégy minket a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz útjának bátor követőivé, hogy közbenjárására megnyíljék számunkra örök dicsőséged.

Ma, szeptember 30-án Szent Jeromosra emlékezünk, a fordítók védőszentjére. De patrónusukként tisztelik a könyvtárosok, tanárok és tanulók is.
Szent Ambrus, Hippói Szent Ágoston és I. Gergely pápa mellett Szent Jeromos a negyedik késő antik egyháztanító.
347 körül született Stridóváron (ma Horvátország, csáktornyai járás) és 420-ban hunyt el Betlehemben. Annak ellenére, hogy a családja keresztény volt, ő maga csak a húszas éveiben keresztelkedett meg Rómában. Még néhány évig itt is élt.
Bibliamagyarázatai révén ismertté vált, fegyelmezett buzgósága különösen a női lelkeket vonzotta, akik biztonságban érezték magukat Jeromos vezetése alatt. De minél feddhetetlenebb volt, a városban annál több pletyka keringett róla. Amikor rosszallóan megkérdezték, miért csak nőket tanít, így válaszolt: ,,Kevesebbet foglalkoznék nőkkel, ha a férfiak többet érdeklődtek volna nálam a Szentírás felől!”
Majd Galliába ment, és onnan Trierbe, később zarándokútra indult a Szentföldre. Itt 379-ben pappá szentelték.
Érzékeny, lobbanékony ember lévén élete során sok vitába keveredett heves természete, de főként teológiai nézetei miatt, illetve fordításait is gyakran bírálták.
Az ólatin Bibliában szereplő hibásan fordított részeket kijavította az eredeti szöveg alapján. Az így átírt mű a Vulgata. Emellett lefordította még az Ószövetség egyes részeit, valamint a Példabeszédek könyvét és a Krónikák első és második könyvét is. A későbbiekben a Vulgata alapján fordították le több nyelvre a Bibliát egészen a 20. század közepéig.
[distance1]1991 óta szeptember 30-án – Szent Jeromos napján – ünnepeljük a fordítók világnapját.
[distance1]A monda szerint egyik nap besétált a kolostorba egy sánta oroszlán. Jeromos elébe ment az állatnak, közelébe érve látta, hogy az oroszlán mancsába egy hatalmas tüske fúródott. Azonnal a segítségére sietett, kiszedte az állat mancsából a tüskét, majd gondosan bekötözte. Ettől kezdve az oroszlán a hűséges barátjává vált.
[distance1]A pálosok Jeromos tiszteletére emelt temploma Csáktornyán (1446) hajdan jeles búcsújáróhely volt. Különösen tiszteltté tette a szentet a pálosok körében, hogy a majdani magyar haza szülötte volt, továbbá, hogy a betlehemi barlangban remetéskedett, és megírta a rend szellemi őse, Remete Szent Pál életrajzát.
[distance1]Istenünk, te Szent Jeromos áldozópap lelkébe bensőséges szeretetet oltottál a Szentírás iránt. Add, hogy egyre több erőt merítsünk igédből, és megtaláljuk benne az élet forrását. Ámen

Templomunk zsúfolásig megtelt ezen a vasárnap reggelen. Hatvan fehér ruhába öltözött gyerek foglalta el az első padsorokat, akik a Szent Imre iskolából és a környező intézményekből jöttek, hogy életükben először vehessék magukhoz az Eukarisztiát. Pici atya nagy örömmel köszöntötte a csillogó szemű kislányokat és kisfiúkat, és bevallotta, hogy a mai evangélium kérdése mindig elgondolkodtatja őt. „Ki juthat be a mennyek országába?” Akkor a gazdag talán semmiképp sem? És a szegény pedig igen? De mindjárt meg is válaszolta a kérdést. A gazdag adhatott volna, de nem adott, a szegény pedig elfogadta az Isten akaratát, hogy ő ezt a keresztet kapta a mennyei Atyától. Vagyis: akinek a szíve nyitott, az juthat be a mennyek országába.

Az evangélium másik fele pedig a csodáról szól, amire mindannyian annyira vágyunk. Milyen csoda lenne, ha Lázár egyszer csak belépne az ajtónkon! Egy halott! Micsoda csoda lenne! Mennyire vágyunk a csodára, pedig most itt vagyunk, a csoda helyszínén, hiszen Jézus fog eljönni hozzánk egy aprócska kis kenyér és bor színében, mely az Ő testévé és vérévé változik. És Isten be akarja tölteni ezt a vágyunkat, Ő azt akarja, hogy részesei legyünk a csodának.

Pici atya a prédikációjában a gyerekekhez szólt: „Eljövünk misére, van, aki unalmasnak, hosszúnak találja, ahol csendben kell lenni, nem szabad játszani. Mások azt mondják, szeretem a dalokat, az olvasmányokat, jó az áldozás.” Akárhogy is van, mindeközben sokszor elfelejtjük, mi a lényeg: a csoda, hogy Jézus eljön közénk a szent ostyában.

Ezt a szentmisét az elsőáldozó gyerekekért való imádsággal kezdtük, és azzal is zártuk. Az elsőáldozók hálát adtak Istennek, szüleiknek, felkészítő tanáraiknak és papjaiknak. Az olvasmányokat és a könyörgéseket is az ő tolmácsolásukban hallottuk. A hitvallás is a gyerekek szájából hangzott el. A zenei szolgálatot a Filia énekesei és zenészei látták el. Nagy öröm volt együtt ünnepelni a Jézussal való első valódi találkozást a hatvan gyermekkel és hozzátartozóikkal.

A mise végén a gyerekek közös fotózásra gyűltek össze az oltár előtt, majd a közösségi házban agapé várta őket, ahol emléklapot vehettek át életüknek erről a szép és emlékezetes eseményéről.

Hálásan köszönjük mindazoknak az áldozatos munkáját, akik elkísérték ezeket a gyermekeket a hitnek ezen az útján, és felkészítették őket erre az ünnepre!

Szöveg: Simon Erika
Fotó: Németh László Imre