Október 22-én Szent II. János Pál pápára (Karol Józef Wojtyła 1922-2005) emlékezünk.
1978. október 16-án választották pápává, és 22-én tartotta székfoglaló szentmiséjét a Szent Péter téren.
26 évig és hat hónapig vezette a Katolikus Egyházat. 104 zarándoklat során 129 országot látogatott meg. Két alkalommal járt hazánkban is. Összesen 1 271 000 km-t tett meg, vagyis harmincegyszer körbeutazta a földet. Írt 14 enciklikát, 15 apostoli intelmet, 11 apostoli törvényt, 45 apostoli körlevelet, 30 motu propriot és rengeteg beszédet, elmélkedést. 482 személyt avatott szentté és 1338-at boldoggá. II. János Pál pápasága annyi gyümölcsöt hozott, hogy erre csak életszentségében találunk magyarázatot.
Az a nagyon szeretett pápa volt ő, akit, úgy éreztük személyesen ismerünk, hiszen többször is „személyesen” találkoztunk vele.
Második magyarországi látogatása alkalmával – 1996. szeptember 7-én – több mint százötvenen zarándokoltunk el egyházközségünkből az általa celebrált győri szentmisére. Aznap nagy szél volt. A szentmise végén, erre utalva a szentatya így szólt: „Ezért az erős szélért is köszönetet mondok. Hiszen emlékeztek, Jeruzsálemben is erős szél fújt a Szentlélek eljövetelekor, amikor megalakult az Egyház. Ez a szél a Szentlelket idézi bennem, és hogy legyen ez jel egyházatok megújulására.”
Szent II. János Pál imája:
Uram, te a legkisebb segítségért is önmagaddal ajándékozol meg.
Add, hogy mindig önzetlenül tudjak segíteni keresztjüket viselő felebarátaimon!
Taníts meg bűneimet megsiratva, igaz szívvel megtérni!
Taníts meg másokért élő, áldozatos szeretetre!
Add, hogy ne pazaroljam el örök javaimat,
hanem megőrizzem a megszentelő kegyelem égi köntösét, legszebb kincsemként ápolva azt!
Gyengeségemben kínod legyen az erőm.
Gyávaságomban bátorságot, szenvedésben vigaszt adjon tőrrel átszúrt szíved.
A kereszt fénye legyen lámpásom, s fájdalma út, melyen járva eltalálhatok hozzád. Ámen.
Szent II. János Pál pápánk! Hálát adunk Istennek, hogy Téged nekünk adott. Köszönjük életedet, jóságodat, szeretetedet, áldozataidat, küzdelmeidet az egységért, a békéért, és mindenért, amit adtál nekünk hosszú pápaságod éveiben! Hallgasd meg imáinkat, melyeket eléd tártunk, és siess segítségünkre! Ámen
Erre az októberi szombat estére Lajos atya meghívta Tariska Esztert, akivel évek óta együtt kísérnek lelkigyakorlatokon. Kettejük előadása által ismét egy lépéssel közelebb kerülhettünk a szemlélődő imádsághoz, ehhez az ősi imamódhoz, amelyre a modern embernek egyre nagyobb szüksége van. Hogy miért? Mert a mai embernek elege van az elméletekből, szeretne közvetlen istentapasztalatra szert tenni. Minden a figyelmünk megszerzésére törekszik, ezért a csend az, amire igazán szükségünk van.
A szemlélődő imádságban valami olyasmit élünk át, mint a házastársak vagy barátok, akik már olyan régóta vannak együtt, hogy érzik egymást, és olyan intenzíven vannak jelen egymás számára, hogy tudják egymás gondolatát, már meg sem kell szólalniuk. Így van ez az Istennel is. Egyszerű érzékelés, spontán kapcsolat, amelyben ki kell szállnunk a gondolatok világából. Ha már megteremtettük a külső csendet magunk körül, akkor a belső csendre kell törekednünk. Mindenkinek magának kell rájönnie, mi a számára legmegfelelőbb eszköz, de Eszter azt tanácsolta, hogy esetleg menjünk ki a természetbe, és csak úgy csodálkozzunk rá. Ehhez bevethetem az öt érzékszervemet, pl. hallom a szél zúgását vagy a madarak csivitelését, megfogom a földet, megkóstolok egy csipkebogyót, és engedem, hogy mindez hasson rám. Az érzékelés megnyugtat. Ezután a sétát bent végezzük a testünkben. Fontos, hogy a test és a tudat összhangban legyen. Akkor feltárul, hogy Isten is itt van, bennem is és kint is, és eggyé válok Vele. Lényünk magvát az adja, hogy Isten bennünk van. Van bennünk egy olyan jó rész, ami mindig jó, azt nem lehet elrontani, csak beboríthatja valami.
Eszter hangsúlyozta, hogy a szemlélődésben fontos, hogy ne teljesítményre törekedjünk. Istennek nem eredményt kell felmutatni, hanem a szívedet. Ha elkalandoztál is, azok a percek, amikor visszataláltál Istenhez, a nap ereje lesz, és átalakít téged. Ez az imádság egyben az önmagunkkal való találkozás is, tehát egy önismereti út.
A szemlélődő imádság nem könnyű, kitartásra van szükség hozzá, és az sem biztos, hogy hamarosan megtapasztaljuk a gyümölcseit. De az igazi hozadék a saját személyes kapcsolatainkban, Istennel és embertársainkkal való kapcsolatban mutatkozik meg.
Hálásan köszönjük Lajos atyának, hogy megismerkedhettünk Tariska Eszterrel, és ilyen érdekes előadást hallhattunk tőlük! Köszönjük a lehetőséget, hogy kérdéseinkre is választ kaphattunk!
Szöveg: Simon Erika
Fotó: Kovács Lajos atya
Ma, október 11-én Szent XXIII. János pápára, a jó pápára, a világ plébánosára (Angelo Giuseppe Roncalli, 1881-1963) emlékezünk.
Október 4-én Assisi Szent Ferencet (1182. július 5. – 1226. október 3.) ünnepeljük. Ő a ferences rend alapítója; Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje. Egyik legismertebb, legszeretettebb szentünk, akit már halála után két évvel szentté avattak, akiről már életében legendák születtek.
Személye, élete számos képzőművészt, zeneszerzőt, írót, filmrendezőt ihletett meg. XVI. Benedek pápa az „életszentség óriásának” nevezte. II. János Pál pápa 1979-ben az ökológiával foglalkozók védőszentjévé nyilvánította.
„Szent Ferenc a teremtés sértetlensége iránti mély és őszinte tisztelet példáját kínálja a keresztények számára. Mint a szegények barátja, aki szeretetben élt Isten minden teremtményével, Szent Ferenc az egész teremtést – állatokat, növényeket, természeti erőket, sőt, Napfivérét és Holdnővérét is – meghívta, hogy együtt tiszteljék és dicsőítsék az Urat. Az assisi nincstelen tanúbizonyságát adja annak, hogy ha békében élünk Istennel, nagyobb készséggel fogjuk építeni a békét az egész teremtéssel is, ami elválaszthatatlan a népek közötti békétől.”
(II. János Pál pápa: Az ökológiai válság: közös felelősségünk. Üzenet a béke világnapjára. 1990. január 1.)
„Szent Ferenc misztikus volt, zarándok, aki egyszerűen és csodálatos összhangban élt Istennel, másokkal, a természettel és önmagával. […]
Valahányszor nézte a napot, a holdat vagy akár a legkisebb állatokat, mindig énekelni kezdett, és dicsérő énekébe az összes teremtményt bevonta. […] Számára valamennyi teremtmény fivér és nővér volt, aki szeretetkapcsolatban állt vele. […] Szent Ferenc – hűen a Szentíráshoz – azt javasolja, hogy a természetet olyan ragyogó könyvnek tartsuk, amelyen keresztül Isten beszél hozzánk, az ő szépségéből és jóságából tükröz vissza nekünk valamit. ” (Ferenc pápa: Laudato si’)
Szent Ferenc imája:
Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Ámen
Imádkozzuk Ferenc pápával:
Hozzád fordulunk, Szent Ferenc: nyerd el számunkra Istentől az ajándékot, hogy világunkban harmónia és béke legyen! Kérünk téged: taníts meg minket, hogy a béke eszközei legyünk, azé a békéé, amely Istenben forrásozik, a békéé, amelyet
Urunk Jézus hozott el nekünk. Ámen
Október 1-én Lisieux-i Kis Szent Teréz (1873-1897) egyháztanító emléknapja van.
Ő a missziók védőszentje is, bár szoros értelemben vett missziós tevékenységben elsősorban imádságával vett részt. Imádkozott papokért, misszionáriusokért és a hit terjedéséért. Lángoló szeretettel szerette az Egyházat.
Szent Teréz megtalálta a maga kis útját alázatban, egyszerűségben, Isten iránti bizalomban. Hivatását így foglalja össze: „Anyámnak, az Egyháznak szívében szeretet leszek.” 25 évesen halt meg. Utolsó szavai voltak: „Istenem, szeretlek”. Már 1923-ban boldoggá, 1925. május 17-én szentté avatták.
„Tanítását gyakran foglalták össze a kis út név alatt. Ez nem más, mint az életszentség evangéliumi útja mindenki számára… A lelki gyermekség közvetítésével meg lehet tapasztalni, hogy minden Istentől jön, Hozzá tér vissza és Benne lakozik, mindenki üdvösségéért, az irgalmas szeretet misztériumában. Szentünknek ez a tanbeli üzenete, amelyet tanított és megélt.” (Részlet II. János Pál pápa Divini Amoris Scientia kezdetű apostoli leveléből, mellyel 1997. október 19-én egyháztanítóvá avatta Lisieux-i Szent Terézt)
Kis Szent Teréz imája:
Hozzon a mai nap belső békét a számodra.
Bízz Istenben annyira, hogy tudd, pontosan ott vagy, ahol lenned kell.
Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket, amelyek a hitből erednek.
Használd az adottságokat, amelyeket kaptál, és add tovább a szeretetet, amely megadatott számodra.
Légy elégedett abban a tudatban, hogy Isten gyermeke vagy.
Legyen ez a tudat teljesen a tiéd, és adja meg lelkednek a dal, a tánc, a hála és a szeretet szabadságát.
Ez mindannyiunké. Ámen
Istenünk, te megnyitod országodat az alázatosak és a kicsinyek előtt. Tégy minket a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz útjának bátor követőivé, hogy közbenjárására megnyíljék számunkra örök dicsőséged.
Ma, szeptember 30-án Szent Jeromosra emlékezünk, a fordítók védőszentjére. De patrónusukként tisztelik a könyvtárosok, tanárok és tanulók is.Templomunk zsúfolásig megtelt ezen a vasárnap reggelen. Hatvan fehér ruhába öltözött gyerek foglalta el az első padsorokat, akik a Szent Imre iskolából és a környező intézményekből jöttek, hogy életükben először vehessék magukhoz az Eukarisztiát. Pici atya nagy örömmel köszöntötte a csillogó szemű kislányokat és kisfiúkat, és bevallotta, hogy a mai evangélium kérdése mindig elgondolkodtatja őt. „Ki juthat be a mennyek országába?” Akkor a gazdag talán semmiképp sem? És a szegény pedig igen? De mindjárt meg is válaszolta a kérdést. A gazdag adhatott volna, de nem adott, a szegény pedig elfogadta az Isten akaratát, hogy ő ezt a keresztet kapta a mennyei Atyától. Vagyis: akinek a szíve nyitott, az juthat be a mennyek országába.
Az evangélium másik fele pedig a csodáról szól, amire mindannyian annyira vágyunk. Milyen csoda lenne, ha Lázár egyszer csak belépne az ajtónkon! Egy halott! Micsoda csoda lenne! Mennyire vágyunk a csodára, pedig most itt vagyunk, a csoda helyszínén, hiszen Jézus fog eljönni hozzánk egy aprócska kis kenyér és bor színében, mely az Ő testévé és vérévé változik. És Isten be akarja tölteni ezt a vágyunkat, Ő azt akarja, hogy részesei legyünk a csodának.
Pici atya a prédikációjában a gyerekekhez szólt: „Eljövünk misére, van, aki unalmasnak, hosszúnak találja, ahol csendben kell lenni, nem szabad játszani. Mások azt mondják, szeretem a dalokat, az olvasmányokat, jó az áldozás.” Akárhogy is van, mindeközben sokszor elfelejtjük, mi a lényeg: a csoda, hogy Jézus eljön közénk a szent ostyában.
Ezt a szentmisét az elsőáldozó gyerekekért való imádsággal kezdtük, és azzal is zártuk. Az elsőáldozók hálát adtak Istennek, szüleiknek, felkészítő tanáraiknak és papjaiknak. Az olvasmányokat és a könyörgéseket is az ő tolmácsolásukban hallottuk. A hitvallás is a gyerekek szájából hangzott el. A zenei szolgálatot a Filia énekesei és zenészei látták el. Nagy öröm volt együtt ünnepelni a Jézussal való első valódi találkozást a hatvan gyermekkel és hozzátartozóikkal.
A mise végén a gyerekek közös fotózásra gyűltek össze az oltár előtt, majd a közösségi házban agapé várta őket, ahol emléklapot vehettek át életüknek erről a szép és emlékezetes eseményéről.
Hálásan köszönjük mindazoknak az áldozatos munkáját, akik elkísérték ezeket a gyermekeket a hitnek ezen az útján, és felkészítették őket erre az ünnepre!
Szöveg: Simon Erika
Fotó: Németh László Imre























