[line]
Püspök atya, mely programokon tudott részt venni a hét folyamán?
Ott voltam az elejétől, a zsinagógai Párbeszéd koncerttől kezdve a nyitómisén, hétfőn-kedden a Hungexpo rendezvényein. Egyedül a szerdai nap maradt ki, de utána újra bekapcsolódtam a programokba mind a Hungexpon, mind a kulturális fesztiválon. Részt tudtam venni a szír liturgián a Szent István-bazilikában, és a moszkvai patriarchátus koncertjén a Zeneakadémián. Dedikáltam a velem készült interjúkötetet a Szent István Társulat programján, majd elmentem a családi napra is a Margitszigetre, utána pedig természetesen a Kossuth téri szentmisén és a zárómisén is koncelebráltam, és részt vettem a körmeneten is.
Milyen személyes benyomásokat szerzett ezeken a programokon és a NEK egésze alatt?
Nekem a Szentlélek ajándéka volt a NEK. Picit beleláttam a szervezésbe és bennem is volt egy kis izgalom: hogyan fog sikerülni, a járvány mennyire befolyásolja a megrendezését, hogy fog sikerülni a találkozás a politikusokkal és főleg a Szentatyával. Együtt drukkoltam a szervezőkkel és imádkoztam. Az első napokban azonban rögtön úgy fogalmaztam, hogy „Szentlélek-gyanús” a rendezvény. És ez nemcsak az én benyomásom. Egyértelműen mondhatom, hogy a Szentlélek műve volt a rendezvény, várakozáson felül sikeres lett. Püspökökkel vagy hívekkel beszélgetve, mindenki dicsérte a szervezést és a programok gazdaságát. Az embereken – főleg most a szervezőkre és közreműködőkre gondolok – pedig az odaadottságot láttam, mindenki intelligens, elkötelezett, kedves volt. Sokszor csak a problémákat látjuk munka közben, de egy kis távolságból nézve már jobban látszik, hogy a Szentlélek összerakott mindent, ahogy kellett. Nagyon szép volt, nem emberi Mű jött létre. Megérte a küzdelem.
Megérintett, hogy a fülöp-szigeteki Cebu érseke 11.000 km-t utazott, hogy részt vehessen és felkészült belőlünk! A keddi szentmisében megosztotta velünk, hogy egy Árpádházi Szent Erzsébetről nevezett templomban szentelték pappá, majd a kassai vértanúkról beszélt. Engem nagyon megérintett, hogy eljött a világ másik feléből és annyira fontosak voltunk neki, hogy felkészült a múltunkból, az egyházunkból. De említhetném a prágai bíborost, Dominik Dukát is, aki teljes laudációt mondott a magyar egyház múltjáról és jelenlegi helyzetéről itt a Kárpát-medencében, a szentjeinkről és benne Mindszenty bíboros szerepéről. Egy szomszéd szláv nép főpapja mondta ki ezeket a dolgokat, nem mi dicsekedtünk vele. Végül Áder János tanúságtételét is kiemelném, mert hiteles volt. Nem politizált, nem kegyeskedett, a maga stílusában beszélt, de őszinte volt, Istennek hála, hogy ilyen állami vezetőnk van.
Közel 100 püspök volt jelen és koncelebrált a zárómisén. Mit jelent Püspök atya számára a püspöki testvériség? Volt-e alkalom most ennek megélésére a misék közös bemutatásán túl?
Varga Lajos váci segédpüspök atyával közösen vettünk részt szinte minden programon. Ezen kívül meghívtam két határontúli püspök társamat is, hogy legyenek személyes vendégeim Vácon: Schönberger Jenő szatmárnémeti és Pál József temesvári főpásztorokat. Menetközben kiderült, hogy nem éri meg naponta Vácról beutazni, jobb lenne Budapesten megszállni. Ebből született egy szép tapasztalatunk. Mert mire ez kiderült, addigra már nem kaptunk szállást számukra az MKPK épületében. A magyar püspökök szobáit fenntartották, ezért úgy döntöttünk, átadjuk a mieinket a vendég püspök társaknak és mi a segédpüspök atyával egy közeli plébánián – Nagy Károly atyánál – kértünk elhelyezést. Így legalább egy plébániai közösség benyomásait is láttuk-hallottuk a NEK-ről. Mindezzel együtt egy délutánt Vácon töltöttünk, ahol a két püspök társamnak meg tudtam mutatni a NEK alkalmából rendezett egyházmegyei kiállításunkat.
A járvány miatt a nemzetköziséget éppen a püspökök biztosították. Volt-e olyan ország, kultúra, egyház, amelynek tapasztalata az Ön számára különösen is értékes volt?
Óriási élmény volt az afrikai püspökkel való találkozás, többször voltam együtt a nigériai püspökkel és a ghánai érsekkel. Az afrikai egyház a Katolikus Egyház nagy gazdagsága. Nem mindig vesszük őket elég komolyan. Ahogy meséltek az egyházukról, hivatásokról, életükről azt láttam, hogy a püspökeik nagyon felkészültek. A ghánai érsek Rómában tanult, öt nyelven beszél, naprakész, nyitott a mi kultúránk felé is. Afrika nyilvánvalóan más kultúra, más éghajlat, de nagyon jó volt látni, mennyire megfogant ott az evangélium sokakban. Ezek az afrikai püspökök nagyon jelen voltak a Kongresszuson, be tudtak illeszkedni a mi helyzetünkbe, értették és szerették, amit láttak.
Püspök atya szerint mi az a legfontosabb tanítás, amit a Magyar Katolikus Egyház megszívlelhet és magával vihet a NEK-ből az elkövetkező időszakra?
Az első és legfontosabb az, ha őszintén próbáljuk élni az evangéliumot, annak mindig meg lesz a gyümölcse. Ezt arra alapozom elsősorban, amit a szervezés kapcsán megtapasztaltam: a Szentlélek megsokszorozza a fáradalmaink gyümölcsét.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felhívás arra, hogy váljunk hálaadó evangéliumi közösséggé. Igazi eucharisztikus közösséggé, ahol a lelki mélység a fontos. Az egység építése, az imádság, a szeretet gyakorlása. Ebből a kincsből, ebből az evangéliumi gazdagságból forduljunk mások felé: az elesettek, a más vallásúak, a nem hívők felé.
A NEK-en ugyanakkor a jövő egyháza jelent meg előttem. Ha nem lett volna járvány, akkor talán még többen jönnek el a programokra és a szertartásokra. Ugyanakkor nem a látványelemeken volt a hangsúly. Akik jöttek, azok a hűségükkel, imájukkal voltak jelen, és ez mind ajándékká vált. A jövő egyháza is ilyen lesz: kisebb létszámú, de elkötelezettebb, mélyebb hitű egyház, amely a hitelességre jobban figyel.
A katekézisekből és tanúságtételekből többször „kihallatszott” a NEK mottója, azaz hogy az Eucharisztia valóban forrás legyen számunkra. Püspök atya szerint a híveknek mi a legfontosabb feladata ma Magyarországon?
Az evangéliumból éljenek! Az Egyház tanítása, a Szentírás az Eucharisztia épüljön be a mindennapjaikba és így próbáljanak valódi közösséget építeni. Ne a szertartások, külsőségek legyenek az elsődlegesek – persze azoknak is igényesnek, szépnek kell lenni -, hanem arra koncentráljanak, hogy az ő mindennapi életüknek az evangélium legyen a forrása. Térjenek meg újra, térjenek vissza a forráshoz! Nézzék meg, hogy kiből és miből tudnak élni. Döntsék el: Krisztus vagy a média nevelje-e inkább őket és a gyerekeiket.
Az Eucharisztikus Kongresszus egyértelmű tétje, hogy hálaadó, evangéliumot élő közösséggé válunk-e, ugyanis csak akkor leszünk egyház. Ha csak díszlettervezők maradunk a látványos liturgiákhoz, akkor nem válunk igazi egyházzá.
Az Eucharisztia az egység forrása is, ami a Szentlélek műve. Ha éljük az evangéliumot, az közösséggé formál bennünket, kisugárzik, tanúságot tesz és minden jószándékú ember felé nyitott. Ha ebből élek, akkor tudok és merek kilépni majd én is.
A záró mise előtt a Szentatya találkozott a magyar püspökökkel. A Szentatya tanácsai közül mi volt az, ami leginkább a szívébe talált?
Számomra ez volt az első személyes találkozás Ferenc pápával és mondhatom, hogy az egész kongresszus megkoronázása volt az az élmény, amit a vele való találkozás jelentett. Nagyon megérintett és azt láttam, hogy ő is megérintődött általunk, a püspökökkel történt találkozás és később a szentmise során. Ez látszott a későbbi nyilatkozataiból, amit az ökumenikus párbeszédről, mint nagy kincsünkről vagy a magyarságról mondott. A Szentatya értékelt minket.
Nekem személy szerint szívemből szólt az a három gondolata, amit kimondottan nekünk püspököknek mondott, ezek evangéliumi üzenetek voltak, szinte prófétaiak
– Építsük az egységet mi püspökök, egymás között.
– A papjainkra úgy tekintsünk, mint első munkatársainkra, törődjünk velük, legyünk atyjuk!
– Menjünk a nép közé, mert közülük valók vagyunk: a pásztornak elől kell menni, hogy mutassa az irányt, de hátul is ott kell lennie, hogy segítse a lemaradókat a felzárkózásban.
A végén meg is köszöntem neki ezt a mély üzenetet, amikor külön-külön is üdvözölhettük, és ő atyai gesztussal mindkét kezemet a kezébe vette, így fejezve ki, hogy örült ennek a fogadtatásnak.
