Készüljünk együtt a NEK-re és a pápalátogatásra – A Szentatya legújabb könyve fél áron kapható

Ferenc pápa mutatja be az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) záró szentmiséjét. A Szentatya látogatásának alkalmából jelent meg az Új Ember Kiadványok sorozatának legújabb kötete, mely Ferenc pápa imádságról szóló katekézissorozatának elmélkedéseit tartalmazza. A könyvet a kongresszus végéig ötven százalékos kedvezménnyel árusítjuk.

A könyvhöz Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke írt előszót. Az alábbiakban ezt adjuk közre.

Mindig nagy megtiszteltetés a pápa látogatása egy országban, miként számunkra is, amikor huszonöt év elteltével örömmel fogadhatjuk Szent Péter utódját újra Magyarországon. Még akkor is megtiszteltetésnek érezzük ezt nemzetünk számára, ha tudjuk, hogy valójában az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus adja az alkalmat a pápalátogatásra. Magát a nemzetközi eseményt is kiemeltté teszi az ő jelenléte, hiszen csak nagyon ritkán fordul elő, hogy a pápa személyesen vesz részt egy ilyen rendezvényen.

Minden bizonnyal annak az Egyház megújítását célzó pápai szándéknak is a megnyilvánulása ez, amely a Szentatyát eddigi szolgálata alatt vezette megnyilatkozásaiban és beszédeiben. Ugyanis ezen Eucharisztikus Kongresszus mottója – „Minden forrásom belőled fakad” – vezérli a Szentatya újító szándékait is. Hiszen nem kétséges, hogy az Egyház életének állandó megújítója az Eucharisztiában köztünk élő Jézus Krisztus. Imádkozni jön a Szentatya Magyarországra, érthető tehát, hogy ez alkalomból az év elején az imádságról szóló katekézisét vehetjük kézbe most magyar nyelven. Amikor találkozni készülünk valakivel, utána szoktunk érdeklődni vagy nézni annak, hogy ki is ő valójában. A Szentatyát bizonyára senkinek sem kell bemutatni, viszont ebből a könyvből megismerhetjük az ő Istennel való kapcsolatát, tehát sokkal közelebb kerülhetünk hozzá, ha elolvassuk az imádságról vallott gondolatait. Ez a könyv, amit az Olvasó most kezében tart, a Szentatya szerdai kihallgatásain mondott katekéziseinek gyűjteménye.

/Híreink

AZ ÉLET IGÉJE – 2021. szeptember

„Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” (Mk 9,35)

A tanítványok Jézussal Kafarnaumba tartanak, és útközben hevesen vitatkoznak egymás között. Amikor azonban Jézus megkérdezi, hogy mi a vita tárgya, nincs bátorságuk válaszolni, talán azért, mert egy kicsit szégyenkeznek is: azon vitatkoztak ugyanis, hogy ki a nagyobb közülük.

Jézus már kétszer is beszélt nekik titokzatos szenvedéséről, de Péter és a többiek számára túl nehéz volt ezt megérteni és elfogadni. Valójában csak Jézus halálának és föltámadásának megtapasztalása után fedezték fel, hogy ki is Ő valójában: Isten Fia, aki szeretetből odaadja az életét.

Ezért Jézus leül, odahívja őket maga köré, hogy segítsen nekik tanítványokká válni, és elmagyarázza, milyen is az “evangéliumi elsőbbség”.

„Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” 

Jézus megbízik a tanítványokban törékenységük és félelmeik ellenére is, és meghívja őket, hogy kövessék őt, társai legyenek a küldetésében, hogy mindenkit szolgáljon. Pál apostol buzdítása jut erről eszünkbe a Filippi keresztényekhez: „Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is. Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.”[1] Szolgáljunk, de nem úgy, mint a rabszolgák, akik rá voltak kényszerítve, hanem szabad emberként, aki nagylelkűen fölkínálja képességeit, erejét, aki nem csak egy csoport, egy rész szolgálatában áll, hanem kivétel és előítéletek nélkül mindenki iránt odaadást tanúsít, akinek szüksége van a segítségére.

Ez számunkra is, korunkban is egy meghívás, hogy nyitott szívvel és elmével felismerjük mások szükségleteit és gondjukat viseljük, fáradozzunk azon, hogy hiteles emberi kapcsolatokat építsünk, hogy a gyümölcsöztessük a talentumainkat a közjóért, újrakezdve minden nap a bukások ellenére is. Meghívás ez, hogy az utolsó helyet foglaljuk el annak érdekében, hogy mindenki közelebb kerülhessen közös jövőnk, az egyetemes testvériség megvalósulásához.

„Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” 

Chiara Lubich ezt az igét kommentálva elmondta, hogy is váltsuk gyakorlatra: „Válasszuk mi is Jézussal az utolsó helyet abban a számtalan helyzetben, amit a mindennapi élet teremt. Fontos feladat elvégzését bízták ránk? Ne érezzük magunkat, valakinek, ne engedjünk teret a büszkeségnek és a gőgnek. Jusson eszünkbe, hogy a legfontosabb: sze­retni felebarátunkat. Használjunk ki minden új helyzetet, hogy jobban szolgáljuk felebarátainkat. Ne fe­ledkezzünk meg a jelentéktelennek tűnő dolgokról sem: személyes kap­csolatainkról, szerény hétköznapi kötelességeinkről, a segítésről a szü­lőknek, a családi békéről és harmó­niáról, a gyermekek neveléséről…

Igen, bárhogy is alakulnak á dol­gaink, ne feledjük, hogy a keresz­ténység elsősorban azt jelenti, hogy szeretünk, és különös módon szeret­jük az utolsókat.

Ha így élünk, akkor életünk foly­tonosan Isten Országát fogja építeni itt a földön. Az ilyeneknek Jézus minden egyebet ráadásként ígért meg: egészséget, javaikat és bőség­ben minden dolgot…, hogy szét­osszuk a többiek között, és így Is­ten gondviselésének kitárt karja le­gyünk sokak számára.”[2]

„Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” 

Közös otthonunk megóvása is nagyon időszerű módja a közjó szolgálatának, és ezt a világon sokakkal egyetértésben tehetjük. Évek óta kiemelt területe közös keresztény tanúságtételünknek is. Szeptember 1-én, a teremtés imavilágnapján kezdődik és október 4-éig, Assisi Szent Ferenc emléknapjáig tart a teremtés időszaka. Egyre több egyház részvételével fordítunk ilyenkor különös figyelmet a teremtett világ gondozására.

A taizéi közösség az idei alkalomra a következő imádságot ajánlotta: „Szerető Istenünk, add, hogy a jelenlétedben maradjunk, és add meg felismernünk végtelen szépségedet mindabban, amit teremtettél, minbadban, ami tőled, a te kimeríthetetlen közelségedből származik. Add, hogy jobban odafigyeljünk a többiekre és az egész teremtésre. Taníts meg fölfedeznünk az értékét, és add, hogy a te békéd hordozói legyünk az emberiség családjában.”[3]

 

Letizia Magri

[1] Fil 2,3-5

[2] C. Lubich, Az élet igéje, 1985. szeptember

[3] Vö. https://www.taize.fr/it_article24642.html.

/Híreink

Az élet igéje – 2021. augusztus

„Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában.”
(Mt 18,4)

Ki a legnagyobb, ki a leghatalmasabb, ki a győztes a társadalomban, az egyházban, a politikában, a piaci életben?

Ez a kérdés húzódik meg a kapcsolatok mögött, irányítja a döntéseket és meghatározza a stratégiákat. Ez az uralkodó logika, és észrevétlenül is eszerint gondolkodunk, amikor pozitív és hatékony eredményeket szeretnénk elérni a környezetünk javára.

Máté evangéliuma bemutatja Jézus tanítványait, akik befogadták a mennyek országának üzenetét, és szeretnék megtudni, hogyan lehetnek Isten új népének főszereplői: „Ki lesz a legnagyobb?”

Jézus most is egy váratlan válasszal áll elő: egy kisgyermeket állít a csoportosulás közepére, és ezt a tettét félreérthetetlen szavakkal meg is magyarázza.

„Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában.”

A versengő és saját magával megelégedő mentalitással szemben Jézus a társadalom leggyengébb alanyát állítja elénk, azt, aki nem dicsekedhet megvédendő szerepekkel, aki mindenben függő helyzetben van, és spontán módon mások segítségére bízza magát. Ez azonban nem a passzivitásról szól és nem is arról, hogy le kell mondanunk a felelős és javaslattevő magatartásról, hanem inkább arról, hogy amit teszünk, azt akarattal és szabadon vigyük végbe. Jézus azt kéri, hogy legyünk kicsivé, hogy szándékosan és teljes odaadással határozottan váltsunk irányt.

„Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában.”

 

Így írja le Chiara Lubich az evangéliumi gyermek jellegzetességeit: „[…] a gyermek bizalommal hagyatkozik apjára és anyjára, hisz a szeretetükben. […] A hiteles keresztény olyan, mint amilyen a gyermek, hisz Isten szeretetében. Határtalan bizalommal van a mennyei Atya iránt, karjaiba veti magát. […] A gyermekek mindenben szüleiktől függenek. […] Mi is, mint »evangéliumi gyermekek«, mindenben az Atyától függünk, […] Ő tudja, hogy mire van szükségünk, és még mielőtt kérnénk tőle, már meg is adja. Még Isten országát sem mi hódítjuk meg, hanem az Atya kezéből kapjuk ajándékként.”

Chiara azt is aláhúzza, hogy a gyermek teljesen az apjára hagyatkozik, és mindent tőle tanul meg. Így „az »evangéliumi gyermek« mindent Isten irgalmába helyez, elfelejti a múltat, nap mint nap új életet kezd, nyitott a Szentlélek sugallataira, mindig kreatív. A gyermek egyedül nem tud megtanulni beszélni, szüksége van valakire, aki megtanítja. Jézus tanítványa […] mindent Isten igéjéből tanul meg, egészen addig, mígnem az evangélium szerint fog beszélni és élni.

A gyermek utánozni szokta az apját. […] Így tesz az »evangéliumi gyermek« is: mindenkit szeret, mert az Atya »fölkelti napját jókra és gonoszokra, esőt ad igazaknak és bűnösöknek«; elsőként szeret, mert Ő már akkor szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk; ingyen, érdek nélkül szeret, mert a mennyei Atya is így tesz.” [1]

„Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában.”

Vincent és családja Kolumbiában nagyon szigorú megszorítások közt élte át a járvány és a karantén próbatételét. Így ír erről: „Amikor megkezdődött a szükségállapot, hirtelen nagyon megváltoztak hétköznapjaink. Feleségem és a két nagyobb gyermekem vizsgára készült az egyetemen, miközben a legkisebb képtelen volt megszokni az online oktatást. Senkinek nem volt ideje a másikkal foglalkozni. Ezt a robbanásig feszülő káoszt látva arra gondoltam, itt a lehetőség, hogy megtestesítsük a szeretet művészetét, amit az evangélium szerint rendezett »új életünk« kapcsán gyakorolni szeretnénk. Rendet tettem a konyhában, ebédet készítettem, és elkezdtem megtervezni az étkezéseket. Nem vagyok gyakorlott szakács, és a takarítás sem az erősségem, de láttam, hogy ezzel csökkenhetne a mindennapos szorongás. Aztán, ami egyszeri szeretet cselekedetnek indult, hónapokon át tartott. Amikor a többiek is teljesítették vállalásaikat, beálltak takarítani, elrakni a ruhát és rendet tenni. Együtt állapíthattuk meg, mennyire igazak az evangélium szavai, és hogy a találékony szeretet megsúgja, hogyan kerül minden egyéb a helyére.”

Letizia Magri

 

[1] C. Lubich, Az élet igéje 2003. október, Új Város 2003. 10. szám.

/Híreink

Az élet igéje – 2021. július

„Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.” (Mt 9,22)

Jézus úton van, és nagy tömeg veszi körül. Egy kétségbeesett édesapa arra kéri, hogy menjen, és mentse meg haldokló kislányát. Elindul, és az úton még valaki odajön hozzá. Egy sok éve vérfolyásban szenvedő asszony átfurakodik a tömegen. Betegsége súlyos következményekkel jár, mert behatárolja a családi és a társas kapcsolatait. Az asszony nem szólítja meg Jézust, nem beszél, hanem közel megy hozzá és bátorkodik megérinteni a ruhája szegélyét. Nagyon világos az elképzelése: „Ha csak megérintem is a ruháját, meggyógyulok a szenvedésből, amely gyötör.”

Jézus pedig megfordul, ránéz, és megerősíti ezt: hite meghozta neki az üdvösséget. Jézus tekintete által nem csak a testi egészséget, hanem az Isten szeretetével való találkozást is elnyeri.

„Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.”

Máté evangéliumának ez a története számunkra is váratlan távlatokat nyit. Isten mindig elénk siet, de a mi kezdeményezésünket is várja, hogy ne maradjunk le a vele való találkozásról. A hit útja, még ha sok botlás, hiba, törékenység és csalódás közepette járjuk is, nagyon értékes. Ő az igazi Élet Ura, és ezt az életet akarja kiárasztani ránk, a gyermekeire, ami olyan méltóság az ő szemében, amelytől semmilyen körülmény nem foszthat meg. Ezért mondja ma nekünk is Jézus:

„Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.”

Chiara Lubich egyik írása segíthet megélni ezt az igét. Így elmélkedik róla: „A hit által az ember arról tesz tanúságot, hogy nem önmagában bízik, hanem Abban, aki erősebb nála. […] Jézus »leányának« nevezi a meggyógyított asszonyt, és ezzel kifejezi azt, amit valójában adni szeretne neki: a testi egészségen kívül az isteni élettel is meg akarja ajándékozni, ami teljesen megújíthatja őt. Mert Jézus csodatételeinek az a célja, hogy az emberek befogadják az üdvösség és a megbocsátás Általa szerzett ajándékát; az Atya ajándékát, aki Ő maga, és aki közösségre lép az emberrel, s átalakítja őt. […] Akkor hát hogyan éljük ezt az igét?

A legsúlyosabb helyzetekben is hagyatkozzunk teljes bizalommal Istenre! Természetesen ez a gesztus nem mentesít bennünket a felelősség alól, s nem tekinthetünk el attól sem, hogy megtegyünk minden tőlünk telhetőt. […] De az is előfordulhat, hogy hitünknek kell próbát kiállnia. Pontosan ezt mutatja a vérzésben szenvedő asszony esete, aki számára nem jelent akadályt a tömeg, mely elválasztja a Mestertől. […] Olyan hittel kell tehát rendelkeznünk, melyet a próbatételek sem ingatnak meg. S bizonyítanunk kell Jézusnak azt is, hogy milyen végtelen gazdagságot jelent számunkra az az isteni élet, amellyel megajándékozott. Legyünk hálásak érte, és válaszoljunk Neki!” [1]

„Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.”

Ez a bizonyosság lehetővé teszi, hogy vigaszt nyújtsunk, amikor gyengédséggel közeledünk ahhoz, aki szenvedés, szükség, sötétség vagy bizonytalanság közepette él.

Ez történt egy venezuelai édesanyával is, akinek volt bátorsága megbocsájtani: „Kétségbeesett keresésemben részt vettem egy találkozón, amely az evangéliumról szólt. Jézus igéjét magyarázták: »Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak nevezik őket«[2], »Szeressétek ellenségeiteket«[3].Hogy bocsájthatnék én meg annak, aki megölte a fiamat? De ez bogarat ültetett a fülembe, és végre felülkerekedett bennem az elhatározás, hogy megbocsájtok. Most már tényleg »Isten gyermekének« mondhatom magam. Nemrég elfogták azt az embert, aki megölte a fiamat, és beidéztek szembesítésre. Nagyon kemény helyzet volt, de működött a kegyelem. A szívemben nem volt gyűlölet és harag, hanem csak nagy könyörület és jószándék, hogy ezt az embert Isten irgalmába ajánljam.”

Letizia Magri

[1] C. Lubich, Parola di Vita luglio 1997, in eadem, Parole di Vita, a cura di Fabio Ciardi (Opere di Chiara Lubich 5; Città Nuova, Roma, 2017) pp. 583-585.

[2] Mt 5,9

[3] Lk 6,35

/Híreink

MKPK KÖZLEMÉNY

Örömmel értesültünk a járványügyi helyzet javulásáról, ezért – figyelembe véve a szakemberek véleményét, valamint tekintettel a beoltottak magas számára és a COVID-19 járvány miatt életben lévő korlátozások további enyhítésére –, Egyházunk sajátosságait szem előtt tartva, korábbi intézkedéseinket módosítva, 2021. július 4-től kezdődően az alábbi módon rendelkezünk:

1. Mostantól nem kötelező zárt térben sem a maszk viselése, figyelemmel kell lenni azonban az esetlegesen még életben lévő járványügyi korlátozásokra.

2. Nem kötelező érvényűek azok a liturgikus korlátozások sem, amelyek kizárólag a járvány miatt léptek életbe, hacsak a területileg illetékes megyéspüspök másként nem rendelkezik.

3. Továbbra is felelősen és körültekintően kell eljárni, figyelembe véve az aktuális járványügyi előírásokat, különös tekintettel a fertőtlenítőszerek használatára. Áldoztatáskor a kézfertőtlenítést továbbra is ajánljuk.

Az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja értelmében az egyes megyéspüspökök, illetve akik a jogban velük egyenlő elbírálás alá esnek, ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.

Jelen rendelkezés Magyarország latin szertartású egyházmegyéire érvényes.

Szeretnénk újfent köszönetet mondani mindenkinek a helytállásért ebben a rendkívüli helyzetben. Imádságos lelkülettel figyeljünk továbbra is egymásra.

Budapest, 2021. június 25.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

/Híreink

Az Úr velünk van minden nap: Ferenc pápa üzenete a nagyszülők és az idősek első világnapjára

Július 25-én tartjuk a nagyszülők és idősek első világnapját. Ferenc pápa ebből az alkalomból hosszú üzenetet tett közzé, amelyben az isteni vigaszról, az emlékezet és az imádság fontosságáról, a fiatal nemzedékek reményéről beszél. A világnap alkalmából teljes búcsút engedélyezett a szokásos feltételek mellett.

Gedő Ágnes – Vatikán

„Kedves nagymamák, kedves nagypapák!”  – kezdi üzenetét a pápa. „Én veletek vagyok mindennap” – (vö. Mt 28,20) ezt az ígéretet tette az Úr tanítványainak, mielőtt fölment volna az égbe; és ezt ismétli el ma neked is, kedves nagypapa és nagymama. „Én veled vagyok minden nap” – ezt mondja Róma püspöke is, aki éppolyan idős, mint te és most a nagyszülők és idősek első világnapján azt üzeni: Az egyház melletted áll, jobban mondva mellettünk áll, törődik veled, szeret, és nem akar magára hagyni!”

A pandéma nagy próbatétel az idősek számára

„Tudom, hogy ez az üzenet nehéz időszakban talál meg: a pandémia váratlan és dühöngő viharként csapott le ránk, keményen próbára tette életünket, de az idősekkel még keményebben bánt el. Nagyon sokan közülünk megbetegedtek, sokan elmentek, vagy látták kialudni házastársuk, szeretteik élete lángját. Túl sokan kényszerültek az egyedüllétre, magányosan, elszigetelve hosszú-hosszú időn át. Az Úr tudja valamennyiünkről, hogy mennyit szenvedett ebben az időszakban. Ott áll mindenki mellett, aki most megéli a fájdalmas mellőzés érzését; nem közömbös magányunk iránt, ami még keményebbé tette számunkra a járványt. A hagyomány elbeszéli, hogy Szent Joachimot, Jézus nagyapját is kizárták a közösségből, mert nem volt gyereke. Életét – csakúgy, mint felesége, Anna életét – haszontalannak tartották. De az Úr vigaszt hozó angyalt küldött hozzá. Míg ő a városkapun kívül szomorkodott, megjelent neki az Úr küldötte és így szólt: „Joachim! Joachim! Az Úr meghallgatta szüntelen imádat”. Giotto, egyik híres freskóján éjszakai jelenet formájában ábrázolja a történetet. Álmatlan, emlékekkel, aggodalmakkal és vágyakkal teli éjjelt mutat be, mint amihez sokan hozzá vagyunk szokva” – fejti ki a nagyszülők és idősek első világnapjára írt üzenetében a pápa.

Minden nagyszülőt látogasson meg egy angyal

Gondoljuk arra, hogy „még akkor is, amikor minden sötéten tűnik fel előttünk, mint a pandémia hónapjaiban, az Úr továbbra is elküldi angyalait, hogy vigaszt hozzanak magányunkban, és elismétli: „Én veled vagyok minden nap”. Ezt mondja neked, nekem, mindannyiunknak.” És ez a világnap üzenete is, amelyet a pápa szándékára most első alkalommal rendeznek meg, a hosszú karantén után, amikor lassanként visszatér a társadalmi élet: „minden nagymamát és nagypapát, minden idős embert – különösen, aki egyedül van – látogasson meg egy angyal! Ez az angyal néha unokáik képében jelenik meg, néha más családtag, vagy egy régi barát, de olyan is lehet, akit most ismertünk meg ebben a nehéz pillanatban. Az elmúlt időszakban rájöttünk, milyen fontos számunkra az ölelés, egy látogatás.” A pápát szomorúsággal tölti el, hogy egyes helyeken még minden nem kerülhet ezekre sor.

Olvassuk minden nap Isten szavát

„Az Úr azonban elküldi hírnökeit hozzánk szava által is, melyet soha nem von meg életünktől. Olvassunk minden nap egy oldalt az evangéliumból, imádkozzuk a zsoltárokat, olvassuk a prófétákat! – buzdít a Szentatya, majd hozzátesz: Meg fogunk hatódni az Úr hűségétől. A szentírás segíteni fog megérteni azt is, hogy az Úr mit szeretne ma az életünktől. Ő a nap minden órájában elküldi munkásait a szőlőbe, az élet minden szakaszában. Én tanúsíthatom, hogy akkor kaptam a meghívást, hogy Róma püspöke legyek, amikor már úgymond megértem a nyugdíjas kort, és egyáltalán nem számítottam rá, hogy sok új dolgot fogok véghez vinni. Az Úr mindig mellettünk áll, megszólít, új szavakkal vigasztal, de mindig közel van hozzánk. Ti tudjátok, hogy az Úr örök, és soha nem megy nyugdíjba!” – fordul üzenetében a pápa a nagyszülőkhöz és az idős emberekhez.

Őrizni a gyökereket, átadni a hitet a fiataloknak

Máté evangéliumában Jézus azt mondja az apostoloknak: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,19-20) Ez ma nekünk is szól, é segít, hogy jobban megértsük hivatásunkat, ami nem más, mint hogy őrizzük a gyökereket, átadjuk a hitet a fiataloknak és gondot viseljünk a kicsinyekre. Ez ma az idősek hivatása – ismételte meg a pápa. Nem számít, hány éves vagy, hogy még dolgozol vagy sem, nem számít, hogy egyedül maradtál-e, van-e családod, fiatal nagyszülő vagy már benne vagy a korban. Nem számít, hogy önellátó vagy, esetleg segítségre szorulsz, mert az evangélium hirdetésének feladatából, az unokáknak való hagyomány átadásából nem lehet nyugdíjba menni. El kell indulni, és főként kilépni önmagunkból, hogy valami újba fogjunk” – bátorítja a nagyszülőket a pápa.

Hogyan győzzük le a szokás hatalmát?

Hogyan tudunk megfelelni ennek a megújult hivatásnak? Igaz, hogy idősebb korban csökken az erőnk és azt hisszük, már nem tehetünk sokat. Hogyan viselkedjek másként, amikor a szokás vált létem alapszabályává? Hogyan szentelhetem magam a szegényebbeknek, amikor már így is annyi gondom van a családommal? Hogyan figyelhetek másokra, ha nem is hagyhatom el lakóhelyemet? Nem túl nagy teher számomra a magány? Biztosan sok idős ember felteszi magának ezeket a kérdéseket. Jézusnak is hasonló kérdést tett föl Nikodémus, amikor megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg?” (Jn 3,4) Erre az Úr azt feleli, hogy a Szentlélek ott fúj, ahol akar. A Szentlélek szabad, oda megy, ahova akar, és azt csinál, amit akar.

Tanuljunk ebből a drámai válságból

Ferenc pápa sokszor elmondta már, hogy ebből a világválságból nem jöhetünk ki változás nélkül: vagy jobbak leszünk, vagy rosszabbak. Adja az ég, hogy ne legyen a sokadik súlyos történelmi esemény, amelyből nem vagyunk képesek tanulni, amilyen keményfejűek vagyunk! Adja Isten, hogy ne feledkezzünk el az idősekről, akik a lélegeztetőgépek hiánya miatt haltak meg. Hogy ez a nagy fájdalom ne legyen hiábavaló, hogy egy új életmódba kezdjünk, és végre fölfogjuk, hogy mindannyian rászorulók vagyunk, és tartozunk egymásnak azért, hogy az emberiség újjászülessen – idézett Fratelli tutti – kezdetű enciklikájából a pápa. Senki nem menekül meg egyedül, egymás adósai vagyunk. Fratelli tutti – mind testvérek.

Álmok, emlékezés, imádság

Ebből a távlatból szemlélve szólítja meg a Szentatya az időseket: szükség van rátok az újjáépítéshez, a testvériségben és a társadalmi barátságban. Együtt építsük a holnap világát, amelyben gyermekeinkkel és unokáinkkal fogunk élni, amikor a vihar lecsillapodott. Valamennyien vegyük ki részünket az újjáépítésből, támogassuk a sebzett társadalmat. A pápa három pillért jelöl meg, ami ebben a munkában segíthet: az álmok, az emlékezés és az imádság. Az Úr közelsége megadja majd az erőt az újrakezdéshez azoknak is, akik a legtörékenyebbek közülünk, az álom, az emlékezés és az imádság útján. Joel próféta egykor ezt az ígéretet tette: „Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak” (3,1).

Együtt álmodjuk az igazságos, békés jövőt

A világ jövője a fiatalok és az idősek közti szövetségen áll. Ki vehetné át és vinné előre az idősek álmait, ha nem a fiatalok? Éppen ezért kell tovább álmodni: amit ti álmodtok az igazságosságról, békéről és szolidaritásról, új látomásokat szül majd a fiatalokban, és ezáltal együtt építhetjük a jövőt. Nektek is tanúskodnotok kell arról, hogy megújulva kilábalhatunk ebből a próbatételből. Biztos vagyok benne – írja az idősekhez fordulva a pápa -, hogy nem lesztek egyedül ebben, mert életetek során sok ilyen helyzettel találkoztatok és sikerrel kilábaltatok belőlük. Abból a tapasztalatból merítve küzdjétek le a mostani nehézséget is!

Az álmok összefonódnak az emlékezettel. Ezért olyan értékesek a háborús emlékek, mert abból az új generációk megtanulhatják a béke értékét. Ezt pedig éppen az idősek adhatják át a fiataloknak, hiszen ők élték át a háború fájdalmát. Emlékezni: ez minden idős ember valódi küldetése. Az emlékezés, az emlékek átadása másoknak. Emlékezet nélkül nem lehet építkezni, mert az olyan lenne, mint az alapok nélküli ház.

Az idősek imája megmentheti a világot

Végül pedig az imádság jelentőségéről szólt a pápa a nagyszülők és idősek első világnapjára írt üzenetében. Idézte elődjét, XVI. Benedek pápát, a szent idős embert, aki továbbra is imádkozik és dolgozik az egyházért: „Az idősek imája megvédheti a világot, és talán még többet segít a világnak, mint sok más ember fáradozása.” Ezt pápasága végén mondta 2012-ben. Szép – jegyezte meg Ferenc pápa, majd így szólt az idősekhez: A ti imátok nagy kincs. Ez az ima a tüdő, amely nélkül az egyház és a világ nem élhet. Főként most, az emberiség számára oly nehéz időszakban, amikor mindannyian egy csónakban evezünk, nem hiábavaló az idősek imája, mely megmutatja nekünk az utat a boldog célba érés előtt.

Charles de Foucauld példája a testvériségről

„Kedves nagymama, kedves nagypapa, üzenetem végén szeretném felmutatni előttetek egy boldog – hamarosan szent – példáját: Charles de Foucauld-t. Remeteként élt Algériában, és tanúskodott arról, hogy minden embert testvérének érzett. Története példa arra, hogyan lehet a sivatag magányában is közbenjárni a világ szegényeiért, és hogyan élhetjük meg az egyetemes testvériséget. Kérem az Urat, hogy példájának köszönhetően is nyissa meg szívünket, tegye érzékennyé a legutolsók szenvedése iránt, és képessé arra, hogy közbenjárjunk értük. Kérem, hogy tanítsa meg mindenkinek – különösen az ifjabbaknak – azokat a vigasztaló szavakat, amelyeket ma hallottunk mindnyájan: „Én veled vagyok minden nap”. Csak így tovább, kitartás! Az Úr áldjon meg benneteket” – búcsúzik üzenetében Ferenc pápa, amelyet a június 25-én esedékes, nagyszülők és idősek első világnapjára írt.

/Híreink

A Szentatya a vihart lecsendesítő Jézusról elmélkedett a déli Angelus elimádkozásakor június 20-án.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai liturgiában a Jézus által lecsendesített viharról szóló elbeszélést halljuk (Mk 4,35–41). A csónakot, melyen a tanítványok átkelnek a tavon, szél és hullámok ostromolják, ők pedig attól félnek, hogy elsüllyednek. Jézus velük van a csónakban, mégis a hajó farán egy párnán alszik. A tanítványok félelemmel telve kiáltják neki: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” (Mk 4,38).

Az élet megpróbáltatásai között mi is sokszor kiáltottuk az Úrnak: „Miért hallgatsz, miért nem teszel semmit sem értem?” Különösen, amikor úgy érezzük, elsüllyedünk, mert a szerelem elmúlik, vagy a projekt, melyhez nagy reményeket fűztünk, eredménytelen marad; vagy amikor ki vagyunk szolgáltatva a szorongás szüntelen hullámainak; vagy amikor úgy érezzük, elárasztanak a problémák, s irány és kikötő nélkül elveszünk az élet tengerén. Vagy amikor nincs már erőnk előrehaladni, mert nincs munkánk; vagy egy váratlan diagnózis miatt féltjük egészségünket vagy szeretteink egészségét. Sok olyan pillanat van, amikor úgy érezzük, viharban vagyunk, amikor úgy érezzük, szinte már végünk.

Ezekben és sok más helyzetben mi is úgy érezzük, hogy a félelem megfojt bennünket, és a tanítványokhoz hasonlóan szem elől téveszthetjük a legfontosabbat. A csónakban ugyanis, bár alszik, Jézus ott van, és osztozik tanítványaival mindenben, ami történik. Alvása egyrészt megdöbbent, másrészt próbára tesz bennünket. Az Úr ott van, jelen van; arra vár – úgymond –, hogy bevonjuk őt, hogy hívjuk őt, hogy középpontjába helyezzük annak, amit megélünk.

Álma arra késztet bennünket, hogy felébredjünk.

Mert ahhoz, hogy Jézus tanítványai legyünk, nem elég hinni azt, hogy Isten létezik, hanem kockáztatnunk is kell vele, hangunkat is fel kell emelnünk vele együtt. Figyeljetek: kiáltanunk kell hozzá! Az ima sokszor kiáltás: „Uram, ments meg!” Az A sua immagine című műsorban láttam ma, a menekültek világnapján, hogy sokan jönnek bárkákon, és fulladozva kiáltják: „Ments meg!” A mi életünkben is ez történik: „Uram, ments meg!”, és az ima kiáltássá válik.

Ma megkérdezhetjük magunktól: milyen szelek csapkodják életemet, milyen hullámok akadályozzák előrehaladásomat, és veszélyeztetik lelki életemet, családi életemet, mentális egészségemet? Mondjuk el mindezt Jézusnak, mondjunk el neki mindent! Ő ezt kívánja, azt akarja, hogy belé kapaszkodjunk, hogy menedéket találjunk nála az élet magas hullámai között.

Az evangélium elbeszéli, hogy a tanítványok odamennek Jézushoz, felébresztik és beszélnek hozzá (vö. Mk 4,38). Itt kezdődik a hitünk: annak felismerésével, hogy

magunktól nem vagyunk képesek felszínen maradni, hogy szükségünk van Jézusra, mint a tengerészeknek a csillagokra, hogy megtaláljuk az irányt.

A hit azzal kezdődik, hogy elhisszük: nem vagyunk elégségesek magunknak, és átérezzük, hogy szükségünk van Istenre. Amikor legyőzzük a magunkba zárkózás kísértését, amikor elutasítjuk azt a hamis vallásosságot, amely nem akarja megzavarni Istent, amikor kiáltunk hozzá, akkor ő csodákat képes tenni bennünk. Ez az ima szelíd és rendkívüli ereje, mely csodákat művel!

Jézus a tanítványok kérlelésére lecsendesíti a szelet és a hullámokat. De feltesz nekik egy kérdést, egy olyan kérdést, amely minket is érint: „Miért féltek? Még mindig nincs hitetek?” (Mk 4,40). A tanítványokat elfogta a félelem, mert a hullámokat bámulták, ahelyett, hogy Jézusra néztek volna. A félelem ugyanis arra késztet, hogy a nehézségekre, az ijesztő problémákra nézzünk, és ne az Úrra, aki sok esetben alszik. Így van ez velünk is: hányszor bámuljuk a problémákat ahelyett, hogy az Úrhoz mennénk és őrá bíznánk gondjainkat!

Hányszor hagyjuk az Urat a sarokban, az élet csónakjának végében, hogy csak a szükség pillanatában ébresszük fel!

Kérjük ma annak a hitnek a kegyelmét, amely nem fárad bele az Úr keresésébe, a szívének ajtaján való kopogtatásba!

Szűz Mária, aki életében sosem szűnt meg bízni Istenben, ébressze fel bennünk annak elemi igényét, hogy mindennap rábízzuk magunkat!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Csatlakozom a mianmari püspökökhöz, akik a múlt héten felhívást tettek közzé, amelyben felhívták az egész világ figyelmét az országból kitelepített és éhen haló sokezer ember gyötrelmes tapasztalataira: „Kérve kérjük, tegyék lehetővé a humanitárius folyosókat”, és semleges menedékhelyként tartsák tiszteletben „a templomokat, pagodákat, kolostorokat, mecseteket, valamint az iskolákat és a kórházakat”. Krisztus szíve érintse meg mindenki szívét, és hozzon békét Mianmarnak!

Ma van az Egyesült Nemzetek Szervezete által bevezetett menekültek világnapja, amelynek témája: „Együtt változtathatunk!” Nyissuk meg szívünket a menekültek előtt; tegyük magunkévá bánatukat és örömüket; tanuljunk bátor ellenálló képességükből! És így, valamennyien együtt, egy humánusabb közösséggé, egyetlen nagy családdá fogunk növekedni!

Szeretettel üdvözöllek mindannyitokat, akik Rómából, Olaszországból és más országokból érkeztetek! Peruiakat, lengyeleket… és más országokat is látok… Külön is köszöntöm az Olasz Katolikus Cserkészszövetséget; az olasz iskolákban tanító édesanyák küldöttségét; a Boldog Don Puglisi által alapított palermói Miatyánk Központ fiataljait; a tremignoni és vaccarinói fiatalokat, valamint a niscemi, bari, anziói és Villa di Briano-i híveket!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

forrás: Magyar Kurír

/Híreink

Állandó diakónusok szentelése

Marton Zsolt váci megyéspüspök június 19-én Huszár Attila és Olgyay Bálint személyében két új állandó diakónust szentelt fel Vácon. Az ünnepi szentmisén köszöntötték az egyházmegye jubiláns papjait, köztük az 55. papi jubileumát ünneplő dr. Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspököt.

A felújítási munkálatok miatt bezárt váci Székesegyház helyett a Piarista Templom biztosította a helyszínt az ünnepi szentmiséhez, amelyet online is közvetítettek.

Marton Zsolt püspök homíliájában felidézte, hogy a II. Vatikáni Zsinat nyúlt vissza az egyház azon ősi hagyományához, amely alapján nős férfiakat is diakónussá szentelnek. Szent Pál Timóteushoz írt leveléből idézve emlékeztette a szentelendőket, hogy mostantól szent titok lesz rájuk bízva: a keresztény katolikus hit tisztaságának őrzése és továbbadása. Feladatuk lesz, hogy „az evangélium buzgó, szelíd és imádságos hirdetőivé” váljanak. Az állandó diakónusok hivatása ebben a tekintetben közös az áldozópapokéval, amelyet – a felszentelésben kapott karizma alapján – velük, egymást kiegészítve kell, hogy teljesítsenek az Egyház javára. A főpásztor felhívta a leendő diakónusok figyelmét arra, hogy „szent szolgákká kell válniuk”, akik készek életüket adni vele és a paptestvérekkel együtt a hívekért. A szentbeszédben megemlékezett a diakónusok feleségeiről is, akik hozzájárulásukat adták férjeik jelentkezésekor és akik közvetetten, de szintén részesülnek a szolgálatból.

A szentelési szertartást követően az új diakónusok megköszönték a püspöknek a lehetőséget, hogy egy csodálatos család részeként életük új szakasza kezdődhet el. Olgyay Bálint a diakónusi képzés és lelkigyakorlat zárásakor így vallott: „Szeretném a Mennyei Atya kegyelmi ajándékait azzal megköszönni, hogy a meghívásnak véges képességeimmel, de nagy hálával és lelkesedéssel, mint diakónus tegyek eleget.” Huszár Attila azt mondta: „Célom, úgy szeretni Istent és testvéreimet, ahogyan Ő szeret bennünket: feltétel nélkül. Olyan diakónus szeretnék lenni, aki Isten mindenkit üdvözíteni akaró tervét segíti megvalósulni.”

A szentmisén a váci székesegyház Szent Cecília kórusa és a csömöri katolikus templom egyesített énekkara végezte a zenei szolgálatot Varga László karnagy vezényletével.

A szentmise végén köszöntötték az egyházmegye jubiláns papjait is: Molnár Zsolt, Urr Zsolt Ipoly atyákat 25. évi papi jubileumuk, Ország Tibor atyát 40., Hefler Gábor atyát 50. Szádoczky Károly és Miklós János atyákat 55. papi jubileumuk alkalmából és a gyémántmiséjét ünneplő Pásztor Győző atyát. Marton Zsolt püspök külön köszöntötte a felszentelésének 55. évfordulóját éppen ezen a napon ünneplő elődjét, dr. Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspököt.

Huszár Attila (1968) elektronikai-műszerész, informatikus végzettséggel rendelkezik, egy informatikai kft. ügyvezető tulajdonosa, aki felnőtt korában tért meg felesége és egy meghatározó húsvéti lelki élmény hatására. Az egyházi szolgálatba egykori pestújhelyi plébánosa, Márton Mihály atya meghívására kapcsolódott be, mint ifjúsági imacsoport vezető, ministráns vezető. 2012 óta élnek Csömörön, két felnőtt fiúgyermekük és 3 unokájuk van. 2015-ben avatták fel akolitusnak és már a képzés alatt érezte a hívást a diakónusi szolgálatra. Szoros kapcsolatban van a Cursillo lelkiségi mozgalommal, feleségével tagjai a helyi MÉCS közösségnek, gyermekeik révén pedig jól ismerik a Szentjánosbogár közösséget is. Kateketikai tanulmányait az Esztergomi Teológiai Főiskolán végezte. Szolgálata keretében segíti majd a MotiVÁCió Képzési Központ munkáját a diakónusképzés során.

Olgyay Bálint (1968) Csömörön él feleségével és 3 gyermekével. Vallásos, több gyermekes családból származik. A kecskeméti Piarista Gimnázium elvégzése után a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd marketing szakemberként dolgozott közel 30 éven át. 2015-ben avatták akolitussá, és már akkor érezte a hívást a diakónusi szolgálatra. Teológiai tanulmányait levelezős hallgatóként az Esztergomi Hittudományi Főiskola Kateketika szakirányán végezte, jelenleg hitoktatóként dolgozik.

/Híreink

AZ ÉLET IGÉJE – 2021. JÚNIUS

„Nem mindenki, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!«, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van.” (Mt 7,21)

Máté evangéliumának ez a mondata a Hegyi beszéd végén hangzik el. Jézus ebben a beszédében kinyilvánítja a boldogságokat, majd pedig arra hívja hallgatóit, hogy ismerjék fel Isten szerető közelségét, és cselekedjenek eszerint: ismerjék fel, hogy ha az Atya akaratát tesszük, az azonnal elvezet az ő Országába, a teljes közösségre vele.

„Nem mindenki, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!«, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van.”

De vajon mi Isten akarata? Hogyan ismerhetjük fel?

Chiara Lubich így írja le felfedezését: „[…] Isten akarata, Isten hangja, mely folyamatosan szól és hív bennünket. Egy isteni aranyszál, jobban mondva aranyszőttes, mely átjárja egész földi életünket és nemcsak a földi életünket. Isten ilyen módon fejezi ki szeretetét. Szeretetét, mely válaszra vár, hogy csodáit megvalósíthassa életünkben. Isten akarata az, amivé nekünk válnunk kell. A mi igazi létünk. A teljes megvalósulásunk. […] Ismételjük tehát minden pillanatban, Isten minden akaratával kapcsolatban, akár fájdalmas, akár örömteli, akár közömbös: »legyen meg«. […] Ez a két egyszerű szó hatalmas lendületet fog adni, mint egy ugródeszka, ahhoz, hogy szeretettel, tökéletesen és teljes odaadással tegyük, amit tennünk kell. […] Így pillanatról pillanatra kiteljesítjük életünk csodálatos, egyetlen, megismételhetetlen mozaikját, melyet Isten őröktől fogva elgondolt mindannyiunk számára. Ő, Isten, akinek csak szép, nagy, hatalmas dolgokat tulajdonítanak, amelyben minden pici rész, mint például egy szeretet-tett értelmet nyer és ragyog, mint ahogy a pici tarka virágoknak is megvan a helyük a természet egészének végtelen szépségében.”[1]

„Nem mindenki, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!«, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van.”

Máté evangéliuma szerint a keresztények legfőbb törvénye az irgalom, ez adja meg Isten iránti szeretetünk és minden vallási cselekedetünk teljességét.

Ez az ige a konkrét cselekedetek által segít megnyitni a bizonyosan személyes és bensőséges kapcsolatunkat Istennel a testvérek felé. Arra indít, hogy önmagunkból kilépve kiengesztelődést és reményt vigyünk másoknak.

Heidelbergi gyerekek mesélik az alábbiakat Németországból: „Hogyan mondhatnánk el a társainknak, hogy a boldogság kulcsa önmagunk odaajándékozása másoknak? Ebből a kérdésből kiindulva született meg a kezdeményezésünk »egy óra boldogság« címmel. Az ötlet nagyon egyszerű, arról van szó, hogy havonta legalább egy órára tegyünk boldoggá valakit. Azokkal kezdtük, akikről úgy gondoltuk, hogy a legnagyobb szükségük van a szeretetünkre, bejelentkeztünk, és mindenütt tárt kapukkal vártak. Így jutottunk el egy parkba, ahová tolószékes idős embereket vittünk sétálni. Aztán az egyik kórházba, ahol beteg gyerekekkel játszottunk és mozgássérültekkel sportoltunk. Ezek az emberek nagyon örültek, de ahogy az akció címe is mondja, mi még boldogabbak voltunk. És a barátaink, akiket magunkkal hívtunk? Először kíváncsian figyeltek, de mióta ők is megpróbáltak örömet szerezni, egyetértenek velünk, hogy boldoggá tesz, ha boldogságot ajándékozunk.”

Letizia Magri

[1] C. Lubich, telefonkörkapcsolás, 1992. február 27., in Conversazioni in collegamento telefonico, szerk. M. Vandeleene (Opere di Chiara Lubich 8/1; Città Nuova, Roma 2019) pp. 446-448.

/Híreink

Az MKPK május 7-én kiadott járványügyi rendelkezése

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia május 7-én kiadott járványügyi rendelkezése

A ránk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve, figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét és a Covid-19-járvány harmadik hullámát követő és a beoltottak számának növekedése miatt életbe lépő enyhítéseket, Egyházunk sajátosságait szem előtt tartva, korábbi intézkedéseinket módosítva, 2021. május 10-től kezdődően az alábbi módon rendelkezünk:

1. A vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (CIC 87. k. 1. §, 1245. k.) 521/2021. sz., március 5-én adott általános felmentést jelen rendelkezésünkkel visszavonjuk.

2. Az általános morális elvek továbbra is érvényesek, így aki számára élethelyzete miatt (például betegség, karantén) lehetetlen a szentmisén való személyes részvétel, az a vasárnapot továbbra is egyéni imával, a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével, szentmise-közvetítésbe való bekapcsolódással vagy más módon szentelje meg.

3. Továbbra is felelősen és körültekintően kell eljárni, figyelembe véve a járványügyi előírásokat, különös tekintettel a fertőtlenítőszerek használatára, a maszk viselésére és a védőtávolság megtartására. Plébániai oktatások, közösségi összejövetelek is csak ezekre való tekintettel tarthatóak. A nyilvános istentiszteletek végzésekor továbbra is be kell tartani a vonatkozó, járványhelyzetre hozott előírásokat.

Az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja értelmében az egyes megyéspüspökök, illetve akik a jogban velük egyenlő elbírálás alá esnek, ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.

Jelen rendelkezés Magyarország latin szertartású egyházmegyéire érvényes.

Szeretnénk köszönetet mondani a paptestvéreknek a szolgálatukért, a híveknek a kitartásukért és imáikért, és ezúton is köszönjük mindenkinek a helytállását ebben a rendkívüli helyzetben az élet minden területén. Imádságos lelkülettel figyeljünk továbbra is egymásra.

Budapest, 2021. május 7.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferenci

/Híreink